I. fejezet

 

 

Az életem gyökeresen meg fog változni. 21 éves vagyok, az apám a hónap végén elveszi álmai asszonyát. Minden ismerőst meghívtunk, akivel valaha is kapcsolatba kerültünk. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy apa meghívta Jaket, akivel együtt nőttem fel. Ő is nemrég házasodott meg. Azt hallottam, hogy egy színésznőt vett feleségül. Biztosan boldogok. Én még mindig a nagy őre várok. Apáék egy szigetre akarnak menni. A nevét nehéz kiejteni, ezért nem is fárasztom magam vele. Nagyon messze van, mondhatjuk úgy is, hogy ,,a semmi közepén”. Nyolc órás az út odafelé és az ára se semmi. De mivel nem az én pénzem, nem is zavar. Holnap indulunk. Apa, a jövendőbelije és én nagyon izgulunk, hogy egy olyan helyre megyünk, ahol állítólag gyilkosságok történtek. Egy férfi, akit Walter Lawsonnak hívnak, minden ismerősét és azok családját lemészárolta. És nem érdekelte, hogy a szigeten élnek, vagy sem. Az ottani Sheriff lelőtte, de, amikor felnyitották a koporsóját, az üres volt. Sokáig keresték, mindhiába. A Sheriff szerint már meghalt, de én nem bízok semmit sem a véletlenre. Elvégeztem egy tanfolyamot és mostmár van fegyverem, amit használni is fogok, ha kell. Mindig megnyugtat a tudat, hogy van mivel megvédenem magam. Nagyon gyorsan kellett bepakolnom a bőröndömbe, mert mindent az utolsó pillanatra hagytam. Nem aludtam semmit az éjszaka. Még mindig pakoltam és ellenőriztem, hogy minden megvan-e. Csak egy dolog hiányzott, mégpedig a nagymamám fülbevalója. A tizennyolcadik születésnapomra kaptam. Azt mondta, hogy tartogassam egy különleges alkalomra. Mindent tűvé tettem érte, amikor megtaláltam, beraktam a legkisebb ékszeres dobozba, jól összekötöztem, nehogy kinyíljon és beraktam. Hajnali két órakor feküdtem le és ötkor már kelnem is kellett. Gondoltam az odafelé vezető úton majd alszok. Hát nem jött össze. Olyan nagy zaj volt, amit még életemben nem hallottam. Kilencvenhatan voltunk összesen. Én, apa, a felesége, Jake, és az ő felesége, apának a bátyja Bill bácsi, az élettársa Erica néni, Mary, Erica barátnője és még sokan mások, akiket én nem ismertem. A hangjuk megegyezett egy több ezer emberes tömegével. Szörnyű volt. Egy idő után már csengett a fülem, ezért lementem az egyik kabinba. Jake ezt észre is vette és utánam jött. Hozott egy kis bort magával.

 

-Szia Liz.

-Szia Jake. Mi járatban itt?

-Láttam, hogy lejössz, ezért meg akartam nézni, mi van veled.

-Jól vagyok.

-Örülök neki. Ezt neked hoztam.

-Köszönöm, de nem iszom alkoholt.

-Értem. Amúgy mi van veled? Rég láttalak.

-Semmi különös.

-Van barátod?

-Nincs. És veled mi van? Hallottam, hogy megnősültél.

-Igen. De azt érzem, hogy hiba volt.

-Miért? Nem jöttök ki?

-Nem. Állandóan veszekszünk. Apró dolgokon felkapja a vizet. És túl sok mindenbe szól bele. Szerintem, ha hazaérünk, beadom a válópert.

-Sajnálom.

-Nem kell sajnálnod. Megérdemeltem.

-Mire gondolsz?

-Egy előző barátnőmmel rosszul bántam és ez a büntetésem.

-Aha. Sokszor jutnak eszembe az együtt töltött idők. Amikor még igazi gyerekek voltunk. Még mindig nevetek azon, amikor egy öregasszony megkergetett sodrófával minket, minden ok nélkül. Azok a szép idők. Hiányoznak. Neked is?

-Igen. Bár visszamehetnénk az időben, és újra átélhetnénk!

-De azért nem mindent. Én nem szeretném, ha megkergetnének sodrófával.

-Azt én sem. De jó edzés lenne. Na én visszamegyek, mert elkezdenek gyanakodni. Te nem jössz?

-A hangzavarba? Inkább nem.

-Te tudod. Jót beszélgettünk.

-Igen.

-Szia. Ja és gratulálok a fegyveredhez.

-Köszi.

 

Jake visszament, én meg lefeküdtem és megpróbáltam elaludni. Mikor már majdnem elaludtam, akkor jött be apa.

 

-Bocsánat. Nem tudtam, hogy alszol.

-Semmi baj. (Csak fél órámba telt.)

 

Gyorsan kisurrant az ajtón és szólt mindenkinek, hogy lementem aludni és ne zavarjanak. Kérdezték, hogy ilyenkor hogyan tudok aludni. Erre apa mindent elmondott ezzel kapcsolatban, sőt még többet is. Elmesélte az egész gyerekkoromat. Az első mozgó fogamat, hogy milyen nehéz volt kihúzni és egyéb dolgokat. Pár perccel később fogott egy mikrofont és előadott egy szabályos kabarét. Mindenki szakadt a nevetéstől. Még jó, hogy én nem hallottam. Mikor már mindenki leitta magát, lejjebb vették a hangerőt. Mire odaértünk, én voltam az egyetlen ember, aki nem ivott egy kortyot sem. Kikötéskor lejött hozzám apa és ébresztett. Arra ébredtem, hogy beesik az ajtón.

 

-Ott vagyunk már? Apa! Rendesen eláztál. Gyere, segítek.

 

Azt hittem, sosem érünk föl azon a pár fokos lépcsőn. Ötödszörre sikerült. Amikor beértünk a hotelbe, az volt az első dolgom, hogy lefektettem apát. Egyből elaludt. Szerencsére. Mivel én már kialudtam magam, azzal foglalkoztam, hogy mindenki a saját szobájába kerüljön. Három óra alatt végeztem a kilencvenöt ember lefektetésével. Egyvalaki mindig kijött a szobájából. Jake. Nem bírtam vele. Muszáj voltam bezárni a helyére. Egy órán keresztül könyörgött nekem, hogy engedjem ki, aztán már csak a halk horkolását hallottam. Egész este őrt álltam, hogyha kell valakinek segítség, akkor tudjak róla és segíthessek. Mindenki túlélte az estét. Nem kívánok senkinek sem ilyet. Reggel mindenki frissen és üdén kelt fel. És csodával határos módon én sem voltam fáradt. Minden egyes ember megköszönte, hogy odafigyeltem rájuk és csak miattuk fent voltam egész éjszaka. Apa nagyon büszke volt rám. Egész nap gyakoroltuk a bevonulást. Este Bill bácsi elment sétálni. A hotel mögött volt egy kis park, amit egy árok választott el. Az árok fölött egyetlen egy híd volt. Amikor Bill bácsi átment a hídon, a közepén az egyik deszka nem bírta el a súlyát és beszakadt. Bill bácsi beszorult abba a lukba és alulról valami a lábait és a fél testét leszakította. Kiabálni sem volt ideje. Közben Erica néni kereste.

 

-Nem láttátok Billt?

-Elment sétálni a parkba.

-Köszönöm Mary.

 

Elindult Bill bácsi lábnyomát követve, és amikor megtalálta, sikítva visszarohant hozzánk.

 

-Mi a baj Erica? – kérdezte Mary.

-Bill. Meghalt.

-Micsoda? Meghalt?

-Igen. Ott van a hídnál. Megmutatom.

 

Mindannyian mentünk, mert kíváncsiak voltunk, hogy igaz-e, vagy csak hallotta a Lawsonos történetet, és csak ugrat. Megdöbbent mindenki. Visszamentünk az épületbe és apa hívta a Sheriffet. Másnap reggel jött is és elvitette a holttestet. Apa egy kicsit félrehívta, hogy beszélhessen vele.

 

-Ezt Lawson tette?

-Most még semmi sem biztos. Lehet, hogy ő, de lehet egy utánzó is.

-És, ha kérdezik, mit mondjak?

-Az igazat.

-Rendben. És mikorra tudják meg, hogy ki tette?

-Ez nem megy egyről a kettőre. Kérem, legyen türelemmel.

-Elnézést. Csak nagyon felzaklatott.

-Megértem. Én is így reagáltam, amikor a feleségemet egy fán lógva találtam. Nekem most mennem kell. Viszlát.

-Viszlát.

 

Nagyon aggódtam. És most a tudat, hogy van fegyverem, nem nyugtatott meg. Inkább még nagyobb félelmet ébresztett bennem. Tudtam, hogy nem kellett volna ide jönni. Próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne, de látszott rajtam, hogy ez nem így van. Egész nap idegeskedtem. Próbáltak nyugtatni. A próba közepén majdnem elájultam, annyira ideges voltam. Nem hagyták, hogy így vegyek részt a próbán. Most Jake zárt be engem a szobámba. Azt mondta, addig nem enged ki, amíg legalább egy órát nem pihentem. Bezárta az ajtót és leült elé. Két óra múlva kinyitotta az ajtót és látta, hogy ülök az ágy szélén és várok. Mosolyogva elém állt, leguggolt és azt mondta:

 

-Jobban vagy már?

-Igen.

-Szuper. Gyere.

 

Lementünk a kikötőbe sétálni. Az egyik kis bódénál egy ismerős arcra figyeltem fel. Carl volt az, akivel még a gimibe jártam egy osztályba.

 

-Carl? Carl Jensen?

-Ismerem önt?

-Én vagyok a. Liz. Liz Horton. Még a gimiből.

-Liz? Tényleg te vagy az?

-Igen. Jake, ő itt Carl Jensen. Egy osztályba jártunk a gimibe. Carl, ő itt Jake Flitz.

-Hello Carl.

-Szia Jake.

-Hogy kerültél ide Carl?

-Miután elvégeztem az iskolát, kerestem egy munkahelyet. Itt találtam.

-És tetszik itt?

-Elmegy. Ti együtt…

-Nem. Jakenek van egy felesége, én meg még mindig keresem az igazit.

-Értem. Én is keresem. Szerintem összeillenénk.

-Carl!

-Bocsánat. Nem hagyhattam ki.

-Jól van. Mi megyünk tovább, jó?

-Menjetek. Találkozhatnánk?

-Mikor? Hol?

-Ma este, nyolc óra. Itt.

-Oké.

-Csinosan öltözz.

-Rendben. Szia.

-Sziasztok.

-Tényleg vele jártál egy osztályba?

-Igen.

-Akkor már értem.

-Miről beszélsz.

-Azért lettél ilyen szép nő, mert ő ellensúlyozta a csúnyaságával.

-Ezt nem kellett volna mondanod.

-Miért is?

-Mert mostmár biztos vagyok benne, hogy…

-Hogy mi?

-Hogy…elfutok.

-Ó valóban? Állj meg. Elkaplak.

-Nem hiszek neked.

 

Sajnos nem tudtam elég gyorsan futni. Jake elkapott és nem engedett el. A karjaimat a testemhez szorította és úgy vitt vissza a hotelbe. Ahogy fogott, úgy emelt át a bejárati ajtó küszöbén és csak akkor engedett el.

 

-Huh. Ez jó volt. Rég nevettem ennyit. Nem voltam nehéz?

-Nem. Hány kiló vagy?

-Nem tudom. Régen mértem meg. Maximum 75 kg.

 

Apa hallotta, hogy valaki nevet, ezért ment a hang irányába, ami elvezetett hozzánk.

 

-Mit csináltok?

-Csak hülyéskedünk.

-Jake, téged keres a feleséged. Hogy is hívják?

-Petty.

-Tényleg. Mindig elfelejtem. Liz, te gyere velem. Valamit szeretnék kérdezni.

-Megyek. Szia Jake.

-Szia.

 

Bementünk a szobámba, leültünk az ágy szélére és apa elkezdte.

 

-Mi van közted és Jake között?

-Semmi. Miért?

-Mert Petty azt mondta, hogy amikor idejöttünk, aznap este együtt voltatok.

-Ez nem igaz.  Az történt, hogy Jake állandóan kijött a szobájából, ezért bezártam és az ajtó előtt vártam, hogy elaludjon. Egy órán keresztül könyörgött, majd elaludt. Én végig az ajtó előtt álltam. Amikor hallottam, hogy horkol, kinyitottam az ajtót és a folyosókat jártam. Semmi nem történt.

-Tudod mit? Hiszek neked.

-Köszönöm.

-És most mit csináltatok?

-Lementünk a kikötőbe, ott találkoztunk Carl Jensennel, egy kicsit beszélgettem vele, ma találkozok vele este nyolckor, ugyanott. Beszélgetés után mentünk tovább. Jake olyat mondott, amilyet nem kellett volna, én erre elszaladtam, ő utánam. Mikor elkapott, visszahozott a hotelbe. Nem engedett el. Csak a bejáratnál. Azon nevettünk, amit csináltunk.

-Mit csináltatok?

-Hát ezt. Hogy elszaladtam, ő elkapott és nem engedett el.

-Oké. Akkor ezt a beszélgetést meg sem ejtettük.

-Rendben. De miért mondta ezt Petty?

-Biztos annyira részeg volt, hogy hallucinált.

-Az lehet.

Kimentünk a szobámból és, ahogy mentünk a folyosón, kiabálásra lettünk figyelmesek. Petty és Jake veszekedett.

 

-Mindenkivel lefekszel, akit ismersz? Ha?

-Miről beszélsz?

-Tudom, hogy mi történt, amikor idejöttünk. Az első szobába behúztad Lizt!

-Tessék? Ezt honnan szedted?

-Láttam! Ő csak be akart kísérni a szobádba, de te lefeküdtél vele! Mit adtál be neki? Drogot? Altatót? Mit?

-Semmit! Na látod, ezért fogom beadni a válópert, ha hazaérünk!

-Nyugodtan! Nagyon örülni fogok neki!

-Helyes!

 

Apa bekopogott és ezt mondta:

 

-Jól vagytok? Minden rendben?

 

Petty kirontott a szobából kisírt szemekkel és eltűnt. Aznap nem láttuk. Jake odament az ajtóhoz és megkért, hogy hagyjuk egy kicsit békén. Csak este jött ki a szobájából, és megkereste apát.

 

-Szia Jake. Mit szeretnél?

-Hol van Liz?

-A kikötőben. Most van a randevúja Carllal.

-Köszönöm.

-Miért?

-Csak kérdeztem.

-Tetszik neked, igaz?

-Igen.

-Gondoltam. Már kiskorotokban láttam rajtatok, hogy szeretitek egymást.

-De ő már nem szeret.

-Nem tudhatod.

-De. Tudom.

 

Ezzel Jake elment az ebédlőbe. Amíg ő evett, én lent vártam Carlra. Pár percet késett. Amikor megjött kérdőre vontam.

 

-Nálad a nyolc óra, az nyolc óra öt perc?

-Akarsz te fizetni?

-Nem.

-Akkor meg?

-Felejtsük el.

-Szép esténk van.

-Igen. Hova megyünk?

-Egy kisebb étterembe. Itt van nem messze.

-Oké.

Oldal: I. fejezet
Egy sziget, 99 ember, két gyanusított. Vajon tényleg ők azok? Vagy mégsem? - © 2008 - 2024 - gyilkoshazassag.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat